A kormányfő szerint politikai megrendelésre értékelték lopásként rablás helyett az ügyet. Arról is beszélt, hogy Fürcht Pál korábbi főügyész tanúskodni fog Schadl György és Völner Pál ügyében is.
Kaló Zoltán hiába kapott meghívókat a magyar válogatott mérkőzéseire a skyboxba, nem ezt tartja a jó iránynak. Arról is ...
Borkai Zsolt lemondott győri önkormányzati képviselői mandátumáról – írja az Ugytudjuk.hu. A város korábbi polgármestere a ...
Hamecz Istvánt és Fenyvesi Csabát választotta felügyelőbizottsági tagnak az MBH Bank – írja a vállalat közleményében.
Egy hónap alatt is tetemes a csökkenés, már kevesebb mint 4000 kiadó lakás maradt a megyei jogú városokban. Eközben a ...
Megszavazta az Ukrajnában élő kisebbségek, köztük a magyarok nyelvhasználatát biztosítót törvényt az ukrán parlament. A ...
Közleményében a GVH hangsúlyozta, hogy korábban nem kapott konkrét jelzést, illetve információt az ügyben, sem magyar állami, ...
Vállalkozók, figyelem, október 12. az átalányadózó vállalkozók harmadik negyedéves adó- és járulékbevallásának időpontja. A ...
A felcsúti milliárdos egyik tavaly alapított cége megszűnik, vagyonát pedig a Talentis Agro Zrt. veszi át. Mivel legalább 300 ...
Baka András hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy Fejes Pétert jelöli a legfőbb ügyész pozíciójára. A köztársasági ...
Az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága meghozta döntését a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi ...
Kaprinyák Tibor sorsáról jövő héten dönt a Tisza-frakció, addig nem vehet részt az Országgyűlés munkájában.
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results